2016. április 14., csütörtök

02 Novella - Emlékek a jelenben #3

Sziasztok!
Tudom, hogy az előző bejegyzésben azt írtam, hogy nem ennek a következő részét fogom hozni, na de akkor még nem számoltam azzal a fogadással, amit sikerült elvesztenem, ezért ma nekiültem és befejeztem. Ez most rövidebb lett, mint az eddigiek és talán kevésbé eseménydús, de a következő és egyben utolsó részben igyekszem egy olyan csavart belevinni, amire senki nem számít! 
Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett két megjegyzést. Nagyon sokat jelent a véleményetek lányok! Nagyon köszönöm, hogy támogattok! Továbbá szeretném megköszönni a plusz egy feliratkozót és a hatszáz oldal megjelenítést. Nagyon nagy öröm számomra ezt látni!
Ehhez a részhez is nagyon szívesen fogadok véleményeket!
Jó olvasást hozzá!


Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap. - Szerelmünk lapjai c. filmből


3. rész
Hátradőltem a kanapén úgy, hogy fekvőhelyzetbe kerüljek. A papírdoboz még mindig az ölemben pihent, de képet már nem kerestem, hiszen ott volt a kezemben. A mosoly levakarhatatlanul ott ragyogott az arcomon, ahogy bámultan az újabb emlék szimbólumát. Hüvelykujjammal lassan és óvatosan végigsimítottam az egy szál vörös rózsán, amit magába foglalt a kép. Ez volt az első ajándékom tőle. 

Kiléptem a fehér ajtón, ami a szobámból nyílt egyenesen az, ahhoz tartozó erkélyre. Ujjaim lassan fonódtak a vas korlátra, még testem teljesen neki döntöttem. A linóleum, amin álltam kellemesen hűvös volt a talpamnak. A délutáni levegő meleg volt, még az árnyékban is, de mindez hidegen hagyott. Jó volt érezni a langyos szellőt a bőrömön, ami egyre inkább  vesztett a barnaságából. 
Tekintetem a távolba révedt, kerestem valami rendkívülit, valami oda nem illőt, valami olyat, ami hasonlíthat az én helyzetemhez, hiszen én sem vagyok idevaló. Napok óta nem találom a helyem, a saját családom idegennek érzem. Tulajdonképpen mást sem érzek legbelül csak ürességet, ami lassan, óvatosan felemészt. 
- Milla - hallottam meg magam mögül öcsém vékony hangját. 
 Az üvegajtó irányába fordultam, ahol ott állt ő. Íriszeibe nézve az izgatottságát láttam, száján egy apró mosoly terült el. 
- Mond, mit szeretnél? 
Boldog kifejezést varázsoltam arcomra, mint minden alkalommal mikor vele beszéltem. 
- Nagyapa azt mondta elvisz a Real Madrid edzésére és megkéri Ancelottit, hogy tanítson pár trükköt, ha ráveszlek arra, hogy velünk gyere - hangjából képtelen voltam nem kihallani a lelkesedését. 
- Szóval győzködni jöttél?   
Bólintott. Nem szólt egy szót sem, csak átható tekintetével nézett engem. Így álltunk néhány percig bámulva egymást, végül ajkaim közül egy mély sóhaj szökött ki.
- Mennyire szeretnéd? 
- Nagyon nagyon - vágta rá gondolkodás nélkül.
- Mennyi időm van? 
Kérdésem hallva örömében felkiáltott és a levegőbe öklözött. 
- Fél óra - fordított nekem hátat és ugrált ki a szobámból.
Elmosolyodtam. Örültem neki, hogy őt nem viselte meg a költözésünk, a hirtelen környezetváltozás. Régen, de most is gyakran beszélgetünk, és soha nem említette volna, hogy utálja Madridot, sőt! Folyton azt hangoztatta, hogy élvezi azt, hogy itt élünk.
 A készülődésre nem fordítottam sok időt. Lecseréltem eddigi ruháimat, egy fekete farmer rövidnadrágra és egy fehér ingre. Fekete tincseimet átfésültem, majd egy hajgumival összefogtam, odafigyelve, hogy egyetlen szál se lógjon ki belőle.  Sminkel sem bajlódtam sokáig, csak egy szempillaspirált és egy szemceruzát vettem használatba, amik segítettek kiemelni a szemem vonalát. Egy kis táskába bepakoltam a telefonom, pénztárcám, kulcsaim és a napszemüvegem. A fekete pántokat a vállamra helyeztem és ott hagytam a rendetlen szobámat. 
Lassan óvatosan sétáltam le a lépcsőn, bal kezem a tölgyfa korláton csúsztattam lefelé. Az utolsó lépcsőfok után könnyedén lépdeltem a konyhába, ahol szótlanul kikerültem édesanyámat, aki épp a tűzhely mellett állt és kevergetett valamit egy fém edényben. 
- Milla drágám ezt neked főztem - vidám hangjára összerezzentem. - Sokat fogytál az utóbbi időben. 
Nem tulajdonítottam szavainak jelentőséget, elengedtem őket a fülem mellett. Kinyitottam a hűtő fémes szürke színben pompázó ajtaját, kivettem belőle egy szénsavas és egy szénsavmentes ásványvizet. Kicibzároltam a táskámat és a két üveget belecsúsztattam. 
- Kicsim - éreztem meg anyám kezeit a könyökömön. - Nem eszel mielőtt elmentek?
Automatikusan elrántottam a kezem, közben hátráltam két lépést. 
- Edd meg azt, amit főztél! - állam felszegtem, úgy pillantottam az arcára. 
Szemeit lesütötte és beszívta alsó rúzsozott ajkát. 
- Meddig fogsz még büntetni? - motyogta alig halhatóan. 
- Nem jó kérdést tettél fel. 
Kisétáltam a konyhából, otthagyva megsemmisült édesanyámat. A cipős szekrényből elővettem a fekete félcipőmet, amit néhány mozdulattal a lábamra húztam. Mikor már az öltözékem teljes volt, elindultam a garázsba. 
Több autó is parkolt a garázsban, de nagyapa az edzőkomplesszumbe, mindig a fehér Audit használta. Az jármű mellé sétáltam és beültem a hátsó ülésre.
***
Gond nélkül sétáltunk be a Ciudad-ba, ahol nagyapa elvált tőlünk és elindult az öltözők irányába. Mi az öcsémmel kimentünk az edzőpályára. Rápillantottam testvéremre, akinek szemei csillogva fürkészték a pálya minden egyes szegletét. Megértettem őt, hiszen én is vágytam arra, hogy pályára léphessek és kergessem a labdát. Hiányzott a sok nevetés, a viták, a tettettet sérülések, a fáradság, amit e néhány óra tudott okozni. 
- Szerencsés vagy - csúszott ki halkan ajkaim közül. 
Rögtön rám kapta gyönyörű szemeit és együtt érzően elmosolyodott. 
- Hiányzik igaz? 
- Mindennél jobban - bólintottam óvatosan. - Bármit megadnék, hogy újra focizhassak. 
Vágyakozóan sóhajtottam. 
- Pár hónap múlva már focizhatsz - simított végig lassan a kezemen. 
Összeborzoltam a haját, nem akartam neki megmondani az igazat, hogy nem játszhatok többé, ha járni akarok. 
Kezemmel intettem a kispad felé, amit ő rögtön meg is értett. Odaszaladt és leült a gondosan újrafestett lécekre, hátát a támlának döntötte. 
Figyeltük, hogy kisebb nagyobb csoportokban a pályára sétálnak. Szürke Adidas melegítőnadrágot viseltek a hozzáillő szürke mezzel.  
- Nézd, ott van Juni - bökött meg finoman mutatóujjával Rodrigo. 
Megkerestem az említett kisfiút, aki épp akkor pillantott felénk és hevesen integetni kezdett. Futva indult felénk, én pedig elmosolyodtam édesapja aggódó arckifejezésén. Mikor az ifjabb Ronaldo ideért, rögtön lepacsizott az öcsémmel aztán hozzám lépett. 
- Csókolom. Nem zavarná, ha leülnék ide? - vékony hangja és szavai hallatán még nagyobb lett a mosolyom. 
- Ülj le nyugodtan és kérlek, ne magázz! Még apukádnál is jó pár évvel fiatalabb vagyok. 
Kacagva bólintott, majd helyet foglalt Rodrigo mellett. 
Az edzés hatalmas meglepetés volt számomra. Konkrét elképzelésem sem volt, hogy telhet ez egy nagy csapatnál, de látni is egy élmény volt. A hangulata hasonlított egy kisvárosi csapat edzéséhez, hiszen ahol csak tudtak ott beszólogattak egymásnak, amiből aztán egy gyerekes vita alakult ki és nevetésbe torkollott. Ami pedig még ennél is sokkal meglepőbb, hogy én is jól mulattam a hülyeségeiken, akárcsak a mellettem ülő két fiú. A tréning végeztével Ancelotti kettőt fújt a sípjába, de a játékosok nem mentek le a pályáról, hanem felénk igyekeztek. 
- Ügyes voltál apa - szaladt édesapja elé Junior. 
Cristiano megölelte a fiát, majd felkapta és megpörgette a magasban. Sokan azt gondolják, hogy Ronaldo csak egy érzéketlen gép, aki csak azért focizik, hogy pénzt szerezzen. Ezt a mai edzés után cáfolni tudom, hiszen láttam, ahogy mindent beleadott a feladatokba, de a csapat viccelődéseiből sem húzta ki magát. Ő is az egységes Real Madrid egy hajtó eleme volt és lesz is. 
- Milla - szólt Sergio kedvesen. - Jó látni mankó nélkül. 
- Jobban is érzem magam - biccentettem fejemmel óvatosan. 
- Ramosito - ért oda hozzánk a francia csatár és vaskos tenyerével jókorát sózott Sergio vállára. - Nem is mutatod be ezt a gyönyörű spanyol hölgyet? 
- Karim Benzema ő itt Milla Navarro és fordítva - legyintett lazán. 
Méregettem a franciát, de nem igazán tudtam mik lehetnek a szándékai. 
- Sohasem hallottam még a neved - grimaszolt. 
- Tudod nekem nincs milliókat érő lábam, sem pedig tehetségkutató műsorba illő hangom, sem modell alkatom és a színészi képességeim sem kiemelkedőek. 
- Azt mondod, hogy nem vagy híresség, mégis itt vagy. Hogyan? 
- Kapcsolatok Benzema - suttogtam franciául.
A védő és a csatár arcán megmutatkozó reakció kísértetiesen hasonlított egymásra. Sergio nagyokat pislogott és hitetlenül meredt rám, Karim ajkai ezen felül még el is nyíltak egymástól.
- Kérlek, csak azt ne mondjátok, hogy egy hülye kis libának néztetek! - fújtam ki ingerülten a levegőt. - Lehet, hogy egy merevítő van a lábamon. Lehet, hogy nincs annyi pénzem, amit nem tudok elkölteni, de az orvosi egyetemre jártam. 
- Egy percig sem gondoltunk ilyet - felelte rögtön Sergio. 
- Már ne is haragudj, de pont úgy nézel ki, mint aki egész nap a szobában ül és várja a szőke herceget - mondott ellent a védő szavainak Karim. 
Szavaitól hátratántorodtam, mintha a mellkasomhoz egy súlyos kalapácsot vágtak volna. Bármennyire is igyekeztem eltüntetni az elmúlt hét nyomait nem voltam rá képes. A szemem alatt a karikák ott éktelenkedtek, a bőröm vesztett barnaságából, de ez egyáltalán nem a csatár szavainak igazát jelentette. Egyszerűen nem jelenthették azt!
Felszegtem állam és dacos tekintettel pillantottam rá. 
- Akkor megyek vissza oda és várom a szőke herceget vörös rózsával! 
Kimért léptekkel elhaladtam mellettük. Talpam a pálya haragos zöld füvét érintette, mikor utolsó szavaikat még hallottam.
- Ezt jól megcsináltad haver! 

Sergio későbbi bevallása alapján Benzema adta neki azon az edzésen az ötletet a rózsával. Minden este ott volt az ajtóban egy szál vörös rózsa a szárán egy kis papírral, amibe mindig néhány kedves szót írt. Mikor pedig nemet mondtam az első randi meghívására, akkor másodjára ott kérdezte meg. 
 Léptek halk zaja hallatszott a lépcső felől, majd a nappali boltíves bejáratában megjelent Ő. Egy fekete alsónadrágot viselt, felsőtestén az izmokat és a tetoválásokat nem takarta semmi. Bizsergés futott végig a testem minden tagját, csak úgy, mint minden alkalommal mikor megpillantom és ez az érzés két hosszú év után sem múlt el.
Álmos tekintettel pillogott rám és egy laza kézmozdulattal beletúrt tincseibe, miközben egyre csak haladt felém. Leült mellém a kanapéra, erős karjait a derekam köré fonta, arcát a nyakamba temette.
- Utálok egyedül ébredni - mormogta és egy puszit lehelt a nyakamra. - Miért keltél fel?
- Tudod rám tört a nosztalgia és előkerestem néhány képet - feleltem néhány másodperc csend után.
- És nem gondolod, hogy mondjuk ezt nem hajnali fél kettőkor kellene? Szerintem tegyük ezt most le és gyere fel velem.
- Kérlek még egyetlen kép - suttogtam.
Kiemeltem a fényképet a dobozból úgy, hogy ő is lássa.
- Végre készen állok elmondani ennek a történetét!

2 megjegyzés:

  1. Uuh..izgis lett vége..fantörpikus mint mindig..siess a kövi résszel ;)
    Puszil: Bella :*
    Ez egy másik profil 😂

    VálaszTörlés
  2. Kedves Bella!
    Nagyon örülök, hogy tetszett és nagyon köszönöm a dicséretet is. Igyekszem minél előbb megírni. :)
    Puszi
    Bells B.

    VálaszTörlés